A pszichiátriai betegek védelméről

Ezek az ügyek könnyen interpretálhatóak úgy, hogy a pszichiátriai kezelés olyan pszichiátriai zavar, betegség miatt történt, amely közvetlen összefüggésben áll a gyilkosságokkal. Ilyenkor adódik az a következtetés is, hogy az "elmebetegeket be kell zárni", a pszichiátereknek, ezt, vagy azt kell tenniük velük. Erre rá is játszanak azok az interjúk, ahol maguk a szakemberek vetik fel a Lipót bezárása és a tragédiák közti kapcsolatot, azt sugallva, hogy a kórházi ellátás megoldja, ill. megelőzi ezeket a problémákat.

Fontos, hogy a tragikus események kapcsán a KONKRÉT eset kerüljön elemzésre. Egy-egy ilyen szörnyű tett mögött egyéni és nagyon összetett tényezők állhatnak.

Tudjuk, hogy előfordul, hogy valaki pszichiátriai betegségével összefüggésben, például téveszmék hatására követ el kriminális
cselekményt. Ennek a valószínűsége nagyon kicsi: a hazai igazságügyi adatok szerint a szkizofréniával élők körében nem nagyobb a kriminalitás, mint ami a lakossági arányaiknak (1%) megfelelő. Más, nemzetközi vizsgálatok nagyon ellentmondásos adatokkal szolgálnak, pont azért, mert számos más tényező ad hozzá, vagy vesz el a kriminalitás kockázatából (pl. alkohol-, drogfogyasztás megnöveli, a jó gondozás, korai szűrés és intervenció csökkenti a kockázatot). Az ilyen ritka események, ha igazolhatóan pszichiátriai betegséggel összefüggésben következnek be, akkor is tudnunk kell, hogy az elkövető is áldozat: áldozata egy olyan betegségnek, amelyben zavart szenved a realitás helyes megítélése. A pszichiátriai betegek ilyenkor is leginkább önmagukra veszélyesek.


A mentális problémák gyakran lehetetlenné teszik az olyan összeszedett "akciót", amely a fenti esetekben részben megvalósult: (pl. fegyverviselési engedély megszerzése, stb.), mivel a tünetek a gondolkodás és viselkedés "összeszedettségét" is befolyásolják.

A tisztánlátáshoz szükséges tehát több tényező számbavétele:
• A gyilkosság nem betegség...
• Vannak emberek, akik pszichiátriai kezelés alatt állnak, de mégsem ezért válnak kriminálissá, hanem "felelős" döntésük alapján.
• Vannak emberek, akik a pszichiátriai diagnózist azért keresik, sokszor szimulálva a tüneteket, hátha a "diliflepni" megvédi őket az igazságügyi intézkedéstől.
• Vannak, akik egészségesek, de egy súlyos konfliktus, vagy nagyon nehéz élethelyzet hatására beszűkült tudatállapotba kerülnek, és "rövidzárlati" állapotban cselekednek olyasmit, amit egyébként, amikor képesek felismerni a tetteik súlyát, sohasem tennének. A "rövidzárlat" lehet elmezavart állapot része, de lehet egy rövid ideig, egyébként egészséges embernél, nagy stressz-terhelés kapcsán kialakuló zavarjelenség is.
• Vannak, akik öngyilkosságot akarnak elkövetni, de ezt másokra is "kiterjesztik", rendszerint pont azért, mert nem tudják "otthagyni" szeretteiket.
• Vannak olyan nagyon is szelíd, elfojtott feszültségekkel élő emberek, akik a sok megaláztatás, lenyelt feszültség után egyszer csak robbannak. Sokszor ilyen személyiségű és helyzetű emberek válhatnak ámokfutókká. Ők nem pszichiátriai betegséggel élnek, a személyiségük, a kommunikációjuk sérült. Az ilyen embereknek sokat segíthet a pszichoterápia, a befogadó közösségek.

A pszichotikus állapotban elkövetett kriminális cselekedetek valószínűsége a gondozás megkezdése után rendkívül ritka a szakirodalom és a tapasztalatok szerint egyaránt. Már ha van gondozás, mert a magyar lélekgyógyászat elmúlt évtizedben tapasztalható leépülése ezt nem mindig teszi már lehetővé, vagy ha igen, csak afféle "hadipszichiátriai" színvonalon. Emiatt kezdeményezett a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (www.pef.hu) aláírásgyűjtést a magyar lélekgyógyászat megmentéséért.

A megelőzésnek sok eszköze van: olyan országot kellene teremtenünk, ahol az emberek figyelnek egymásra, ahol mindig van hová fordulni, ha bajban vagyunk. Ahol van telefonvonal, van olyan betérő, ahol tisztelettel és figyelemmel képesek meghallgatni a problémáinkat, van olyan szakember, akinek ideje és szakértelme egyaránt van a problémáink megértésére és kezelésére. A legtöbb életviteli, lelki probléma nem a pszichiátriai osztályokon oldódik meg, és főleg nem oda kerül elsődlegesen.

Az elmúlt években valóban megtapasztaltuk a pszichiátriai ellátás destrukcióját, amely a döntéshozók felelősségét is felveti. A hagyományos ellátási rendszer fokozatos felszámolását nem követte a közösségi alapú ellátások kellő fejlesztése az egészségügyben. Pedig szükség volna a pszichoterápiás és pszichiátriai konzultációk megjelenésére a háziorvosi gyakorlatban, a korai szűrésre és a mobilis közösségi munkára, krízisközpontokra és azonnal reagáló teamekre, akiket akár egy családi krízishez is kihívhatunk.

Bár a Lelki Egészség Országos Programja is ilyenekről szól, a "Lipót utáni" média-nyilatkozatokból is kiderül, a lélekgyógyászat e fordulatára a vezető szakemberek nagy része sem készült fel, hiszen saját egzisztenciája a kórházi ellátáshoz és a gyógyszergyári támogatásokhoz erőteljesen köti, és talán ezért is, a tragédiák mögött az "ágyak" hiányát érzékeli. Pedig a pszichiátriai ellátás minősége elsősorban nem az ágyak számáról függ...

Óvakodni kell tehát a sommás véleményektől, amelyek a lelki betegséggel élőket megbélyegzik, kirekesztik. Szerencsére a média jó megközelítésben is tárgyalja ezeket az ügyeket. Az ilyen események helyes tárgyalása az, amikor korrekt tájékoztatást nyújtanak az olvasóknak, segítve azt, hogy bajba jutott embertársaikon maguk is segíthessenek. Minden magyar állampolgár érdeke a "szelíd" segítség útjainak a megtalálása. A megbélyegzés és kirekesztés az erőszakosság fokozódását eredményezi egy társadalomban hosszabb távon!

Ne feledjük, egyikünk sem védett a mentális zavarokkal szemben! Zavart lelkiállapot is kialakulhat mindannyiunknál, akár külső stressztényezők, alkohol, drogok, vagy éppen agyi problémák hatására. A "Nyitnikék" Magyar Antistigma Kezdeményezés tagjai azt kérik, védjük meg mentális problémákkal élő, az esetek túlnyomó részében beilleszkedő és köztünk élő embertársainkat a megbélyegzéstől és kirekesztéstől, amely jelentősen fokozódott az elmúlt időszakban, sokat rontva a betegek gyógyulás esélyein!

A médiának nagy felelőssége van abban, hogy a közgondolkodás milyen beállítódást vesz fel, ezért a média szereplőinek óvakodniuk kell a sommás véleményektől, amelyek a lelki betegséggel élőket megbélyegzik, kirekesztik. Az ilyen események helyes (stigmacsökkentő) tárgyalása az, amikor korrekt tájékoztatást nyújtanak az adott médiában, segítve az együttérzés és a segítő hozzáállás kialakulását. Ezzel is hozzá lehet járulni a tragikus események megelőzéséhez!